Search

Az új Windows 10 frissítéshez készült a friss Radeon Software

Az AMD elérhetővé tette a 18.4.1-es verziószámú Radeon Software kiadását, amely gyakorlatilag a Windows 10 legújabb, April 2018 nevű frissítéséhez készült, így támogatja a WDDM 2.4-es felületet, illetve a DirectX 12 végleges formában aktivált újításait, például a shader modell 6.1-et.

A meghajtó pár hibajavítást is kínál, főleg a játékokhoz, így a World of Final Fantasy vizének textúrája jól jelenik majd meg, a Sea of Thieves című alkotásban megszűnik a menük zavaros megjelenítése a több GPU-s rendszereken, ahogy a Call of Duty: World War II grafikai hibái is eltűnnek a Radeon RX 400-as sorozatú hardverek mellett, illetve a Stellaris esetében a töltőképernyők nem okozhatnak többet alkalmazásfagyást. Végül a Radeon ReLive szolgáltatás azonnali visszajátszás funkciója jól fog működni akkor is, ha a felhasználó az asztal felvétele módot nem aktiválja.

A 18.4.1-es verziójú, Adrenalin Edition családba sorolt drivercsomag a Windows 10 és 7 operációs rendszereket támogatja, és a Radeon HD 7000, 8000 (OEM), valamint az R7 és R9 200, 300, Fury, RX 400, 500, Vega, illetve Pro Duo szériás grafikus kártyákhoz, valamint a GCN-es mobil Radeonokhoz telepíthető. Fontos adalék, hogy bizonyos gyártók nem engedélyezik a notebookokhoz tartozó általános terméktámogatást, így az érintett vállalatok termékeinél magához a gyártóhoz kell fordulni frissítésekért. Hasonló módon kell eljárni a Switchable Graphics technológiát használó Intel processzorral szerelt notebookok esetében is. A Windows 7 alatti megbízható működéshez az AMD kiemelten ajánlja, hogy a felhasználó telepítse az operációs rendszerhez tartozó első szervizcsomagot, mely beszerezhető a Microsofttól. A szervizcsomag telepítése nélkül a driver egyes funkcióinak hibátlan működése nem garantált, továbbá bizonyos újabb hardverek vagy konfigurációk esetében csak 64 bites operációs rendszerre érhető el a támogatás.

A Radeon Software Adrenalin Edition 18.4.1-es szoftvercsomag és a hozzá tartozó dokumentáció letölthető az AMD szerveréről.

[+]

Az AMD még elkészítette a Radeon Pro Software Adrenalin Edition 18.4.1-es csomagot is, amely szintén a Windows 10 új frissítéséhez való, csak éppen a professzionális piacra szánt hardverekhez. Ennek a dokumentációja az alábbi linken érhető el. Utóbbival a WDDM 2.4 alatt is működőképes az úgynevezett meghajtóváltás, amely például a játékfejlesztőknek kiemelten hasznos, hiszen a munkára használt professzionális környezetből gyorsan elő tudnak olyan állapotot is állítani, amilyenben majd a potenciális vásárlók futtatják a készülő alkalmazásokat, és ez rendkívüli módon leegyszerűsíti a tesztelést.

Olvashatjuk itt: Forrás

0.Comments

    Leave a Comment