Emsisoft vírusírtó újzélandról

Emsisoft vírusirtó tapasztalatok

2014 óta használjuk az Emsisoft vírusirtóját. Egy független tesztben figyeltem fel rá, amiben kiemelkedően jó eredményeket ért el. Rendszeresen megkapják a VB100-as plecsnit.

Azt hiszem a legnagyobb dicséret, amit lehetne írni egy vírusirtó szoftverről, hogy fut a gépeken teszi a dolgát, vírus nincs, semmi dolgom vele. Az esetek többségében szerencsére így is van az Emsisofttal, ezért is újítjuk meg évről-évre a licenceinket, de ahogy a vírusirtó, tűzfal szoftverekkel szokott lenni, néha azért tudnak meglepetést okozni.

Két hiányossággal, problémával találkoztunk az évek alatt, szerencsére az egyikre végre van megoldás és lekopogom, eddig nagyon tetszik, amit látok.

  1. Van amikor olyan inkompatibilitás jön elő, amit semmilyen beállítással nem tudunk megoldani. Változatos hibákat okoz a vírusirtó használata és hiába adjuk hozzá a kivételekhez a programot, amivel folyamatosan összeakad. Két ilyen magyar fejlesztésű programmal találkoztunk: KulcsSoft és ESySTEM szerver kliens. Emsisoftnak jeleztük a hibát, javította, majd egy program frissítéssel újra előjött, majd újra… Egyszerűen könnyebb volt más vírusirtóra átállni, mint folyamatosan levelezgetni a supporttal. Érdekes, hogy a Norton Security képes rendben együtt dolgozni a fent említett szoftverekkel. Mivel ez már bő 1 éve volt, lehet érdemes egy újabb próbát tenni az Emsisofttal.
  2. Ez idáig nem volt könnyen kezelhető központosított menedzsment felülete, ami képes lett volna kezelni egy felületen különböző tartományokat, csoportokat, azaz egyszerűbb volt az adott kliensen minden beállítást elvégezni. Pár hónapja megjelent és eddigi tapasztalataink szerint stabilan működik az új felhő alapú menedzsment felület. Eddig jól működik, végre minden gépet lehet egy helyről kezelni, ami 100 feletti kliensnél eléggé hasznos tud lenni. Hip-hip-hurrá!

Összegzésként: az új Cloud Console-al kiegészülve mindenkinek bátran ajánljuk az Emsisoftot. Könnyen kezelhető, most már egyszerűen is menedzselhető, kedvező az ára, nem zabálja szét a gépek erőforrásait, teszi a dolgát és kész!;)

Ui.: Emsisoft Új-Zélandi bázissal rendelkező cég. Egyszer azért oda szívesen ellátogatnék, természetesen csupán szakmai érdeklődésem miatt 🙂

Leave a Comment

Scroll to Top